|
Bolond szerelmes
Harry kissé sokkos állapotban indult el a Griffendél torony felé, út közben alig akarta észrevenni Siriust. A férfi már két kézzel kalimpált előtte, hogy a fiú végre felfigyeljen rá. Harry, mint aki kábulatból ébredt, értetlenül nézett a hadonászó férfira.
– Neked meg mi bajod? – kérdezte döbbenten.
– Nekem semmi! Te mászkálsz itt mint valami holdkóros… - válaszolta sértetten.
– Ö, ja… - Harry szerette volna lerendezni ennyivel a dolgot, de Sirius szagot fogott, hogy itt valami nagy dolog van a háttérben.
– Mi történt?
– Semmi – felelte túl gyorsan Harry, amivel igencsak elárulta magát.
– Ne add itt nekem a hülyét, a képedre van írva, hogy valami lesokkolt. Ki vele, mi volt az? – faggatózott tovább.
– Oké. Rájöttem, hogy apámék izéltek… - vágta rá idegesen a fiú. Sirius álla a padlón koppant és meredten nézett a fiúra.
– He? – csak ennyire jutotta a szókincséből.
– Sirius, azt hiszem nem kell pont téged fölvilágosítani az „izélést” illetően… - morogta elvörösödve Harry.
– Nem is kell ! Csak ez a dolog engem is meglepett. Persze örülök neki, mármint anyád miatt, de… - Harry idegesen leintette.
– Sirius! Ne mondd ki a nevét, és ne is utalj rá! – ripakodott rá a férfira.
– Öm, ja bocs… szóval örülök, hogy most boldog, de nem lesz ebből gond? Úgy értem, apád ki fog borulni. Még az átlagosnál is jobban befeketedik… - erre a gondolatra megborzongott.
– Hát ez az! Én is ezt mondtam nekik, mire kaptam egy pofont. Mondjuk jogos volt, miután „vele” elég csúnyán beszéltem. Na, de mindegy, röviden: sokkot kaptam, most pedig megyek és kiszellőztetem a fejem, vagy legalább lefoglalom magam, hogy ne ez járjon a fejemben, mert lassan megőrülök tőle! – Azzal Harry továbbindult a folyosón, hátrahagyva egy döbbent Siriust.
Épp csak beért a toronyba, mikor Gloryba botlott, szó szerint. A lány az ütközéstől majdnem hanyatt vágódott. Harry gyorsan utána kapott, hogy a kelleténél ne üsse meg magát jobban.
– Harry! Ki akarsz nyírni? – vádaskodott a lány.
– Nem, dehogy. Bocs, kissé elbambultam – magyarázkodott a fiú.
– Mindegy… na megtudtál valamit? Hol vannak? – érdeklődött Glory. Harry felsóhajtott és belekezdett.
– A lakrészében, és együtt vannak… mármint „úgy” együtt. – Glory sikítva ugrott bátyja nyakába, amire a fél torony felfigyelt.
– Nyugodj már meg, mindenki minket néz… - morogta Harry.
– Oh, bocs… de hát ez jó hír! – lelkendezett a lány.
– Az, de remélem nem lesz rossz vége… féltem apát – vallotta be.
– Nocsak, Harry Potter, ha ezt egy évvel ezelőtt meghallom a szádból, biztos azt hinném, megőrültél – suttogta Hermione, aki már egy ideje ott állt mellettük.
– Ha-ha, vicces. Menj, és kergesd a farkad Hermione… vagy kergesd más farkát, ha úgy tetszik – vágta a lány fejéhez. Hermione tátott szájjal, és végig sértve bámult a fiúra.
– Te érzéketlen tapló! Hogy egy troll cakkozza ki a füled, te idióta bunkó – kiabálta Harry szemébe, és sértetten elvonult. Glory megcsóválta a fejét.
– Ezt nem kellett volna. Látszik, hogy ki az apád, tudsz elég brutális is lenni… - morogta oda Glory.
– Le lehet rólam szállni! Én láttam őket egy szál köntösben és olyan fejjel, amit inkább nem akarok részletezni, mert még az is fáj, ha vissza kell rá gondolnom – válaszolta a fiú, majd egyszerűen felment a szobájába.
A hetek egyre csak teltek, és minden a megszokott kerékvágásban zajlott. A diákok semmit sem vettek észre a Perselus és Lily közt zajló eseményekből. Az animágia gyakorlása is befejeződött, végre Harry is eldöntötte, hogy mivé változik. Mindenki legnagyobb megdöbbenésére egy főnix lett belőle. Lily teljesen meghatódott, és olyan büszke volt fiára, mint még soha.
Draco állandó próbálkozásai, hogy elnyerje Glory kezét – még ha nem is komolyan gondolta –,kezdtek egyre idegesítőbbek lenni. Szegény lány már sehova sem mehetett anélkül, hogy ne botlott volna egy szál rózsába, vagy egy könyörgő levélbe. Harryék jót röhögtek a dolgon, de Glory kezdett egyre jobban kiborulni. Főleg, mióta megtudta, hogy Draco csak játéknak tekinti a dolgot, vagy inkább egy kihívásnak. Ron elárulta neki, hogy a szőke a fejébe vette, hogy akkor is kicsikar tőle egy „igen”-t, ha belehal is. Eleinte még ő is élvezte a dolgot, de idővel ez nem csak zavaróvá vált a számára, hanem fájdalmassá is. Egyszerűen látta Dracóban a lehetőséget, hogy milyen lehetne vele… Hogy milyen lehetne a közös életük. Hogyan viselkedne vele a másik… Ezért fájt neki, hogy a másik csak játszadozik. Tudta ő, hogy nem megbántani akarja, de akkor is rosszul esett neki.
Mostanra megismerte a másikat, jobban is mint szerette volna. Megtudta, hogy létezik egy menthetetlenül romantikus Draco is a cinikus jellem alatt. Legnagyobb sajnálatára, az a Draco csak játszadozott. Pedig ő már teljesen és menthetetlenül beleszeretett. Még élénken élt emlékeiben Hermione egykori figyelmeztetése, hogy vigyázzon vele, hiszen minden lányt csak arra használ… Lehet, hogy ő is csak arra kéne neki? Tényleg megtenné ezt vele ennyi közös élmény és emlék után is? Valahogy nem tudta elhinni, de akkor is félt. Volt benne egy gátlás, részben ez miatt, részben a meddősége miatt. Ezek együttvéve pedig egy egyre szilárdabb betonfalat képeztek körülötte, ami minden ilyen próbálkozás után vastagodott pár centit.
Persze, ha tudta volna, hogy Draco igazából egyre jobban beleéli magát a dologba, biztos nem történt volna meg ez. A fiú egyik napról a másikra… na jó nem ilyen gyorsan, csak szépen fokozatosan, de egyre biztosabb lett abban, hogy komolyan ez a lány kell neki. A kezdeti „piszkáljuk a másikat heccből”próbálkozásai egyre komolyabbak lettek, ami a stílusán is meglátszódott. Eleinte csak kimásolt egy-egy verset valami könyvből, most viszont már maga írt verseket Glorynak. A lány teljesen elvarázsolta. Minden pillanattal jobban és jobban beleszeretett. Igen! Draco Malfoy, életében először, szerelmes volt! Még csoda, hogy a Reggeli Próféta nem nyomozta ezt ki, mert már tuti ott tolongnának a Nagyterem küszöbén. Draco fáradhatatlanul udvarolt tovább Glorynak, aki viszont egyre elérhetetlenebb lett számára, és ezt nem értette. Vajon mit rontott el? Mit csinált rosszul? Nem volt elég rózsa, vagy túl sok volt? Esetleg nem is rózsákért van oda… Minden egyes hiábavaló kísérlet után alaposan kielemezte a történteket. Neville, aki végig mellette volt, már kezdett komolyan berezelni, hogy újdonsült barátja becsavarodott, de minimum függő lett… Glory függő. Mikor ezt fölhozta a szőke előtt, az csak kiröhögte őt.
– Draco, szerintem le kéne állnod… - próbálkozott újra – már legalább századszorra – Neville.
– Nem állhatok le! Nem tudok… - járkált fel-alá idegesen.
– Nézd, már bevetettél mindent. Volt rózsa, minden színben, sok és kevés egyaránt, de a válasz „nem” volt. Küldtél neki csokit, a létező összes ízben… Írtál neki verset saját kútfőből, amiért szintén elismerésem, mert szerintem jó lett… Sőt, vettél már neki plüssállatot, készítettél neki karkötőt, elhívtad ezer meg egy helyre randevúra, de a válasz mindig ugyanaz. NEM! Szerintem add föl, ezt nem nyerheted meg… - Draco értetlenül odakapta a fejét.
– Mit nem nyerhetek meg? – kérdezett rá.
– Ember, térj már észhez, hiába akarod befűzni Gloryt, nem mond neked igent. Ez az egy nő lesz a kivétel, aki ellenáll neked… - Draco hirtelen prüszkölve fölnevetett. Neville kezdte azt hinni, hogy a másik tényleg megőrült.
– Te… te azt hiszed, csak szórakozom? – kérdezett rá a szemét törölgetve.
– Igen, és nem csak én, hanem mindenki… - válaszolta felháborodva, amitől lehervadt a Draco arcán lévő vigyor.
– Glory azt hiszi, csak hülyülök? – na Neville most kezdett csak igazán megijedni.
– Azt ne mondd, hogy komolyan gondoltad ezeket a dolgokat, és belezúgtál Gloryba… - hőkölt hátra.
– Pedig minden egyes szót, minden elküldött ajándékot, és minden egyes vallomást halálosan komolyan gondoltam. Hiszen Glory egy csodálatos lány, aki csak tiszteletet, szeretetet, és odaadást érdemel. Olyan kedves, okos, érzékeny és gyönyörű… - áradozott a szőke. Neville tátott szájjal figyelte őt.
– Akkor már tudom, mi a gond – szólt közbe a griffendéles.
– Mégis mi?
– Az, hogy mindenki azt hiszi, csak hülyülsz. Glory sem vesz komolyan, azt hiszi, csak szívatod, és amolyan magaddal kötött fogadásból csinálod ezt… hogy be akarod bizonyítani magadnak, hogy bárkit megkaphatnál, még őt is… - Draco halálra sápadt arccal ült le a fotelbe, és tátott szájjal meredt maga elé.
– Én komolyan gondoltam… szeretem őt. Még sohasem szerettem senkit így… akár meg is halnék érte – válaszolta, miközben a másik szemébe nézett, és Neville tudta, hogy tennie kell valamit.
– Jól van, Romeó, meglátom mit tehetek… - azzal kivágtatott a szobából, magára hagyva egy összetört mardekárost.
Gloryt a könyvtárban találta meg, miután a fél kastélyt végigkutatta. Persze, gondolhatta volna, hogy ott lesznek. Hermionéval állandóan a könyvtárban lógnak…
– Glory, beszélnünk kell – szögezte le, miközben levegő után kapkodott.
– Jól van, mi olyan sürgős? – érdeklődött a lány összevont szemöldökkel.
– Draco… - kezdett volna bele, de Glory leintette.
– Nem akarom tudni, sem hallani róla! Elég volt Draco Malfoyból egy életre – sziszegte a lány.
– Mi van vele? – kérdezett rá Hermione. Glory szúrós pillantására pedig így felelt: - Már bocsi, de attól, hogy téged nem érdekel, engem még igen…
– Köszi… szóval, Draco bekattant. Ugye mindenki azt hiszi, hogy csak szórakozik Gloryval, de ez nem így van! Alig öt perce jöttem rá, hogy Draco Malfoy halálosan belezúgott a melletted ülő hölgyeménybe, aki még csak hallani sem akar róla. Olyan monológot nyomott le nekem az előbb a szobájában, hogy majdnem én csókoltam meg, pedig higgyétek el a csajokra bukom… - vigyorogta Neville. Hermione tétován oldalra fordította a fejét, és barátnőjét kezdte el figyelni.
– Ez is csak egy trükk…
– Azt hittem, bennem azért bízol ennyire, hogy ne hidd rólam, hogy valami ilyen gerinctelen dologra lehet rávenni… egyébként komolyan beszélek. Draco megzakkant. Ő azt hitte, komolyan veszik, és nem értette, hogy miért vagy rá egyre dühösebb. Minden ajándékot és kedveskedést őszinte szeretettel ad neked. Én mondom, az a srác kifordult magából, már-már megszállott lett. Átlag napi három órát lógok nála, de abból két és felet rólad beszél… a maradék fél órában meg azon rinyál, hogy mit vegyen föl másnap, ami neked tetszene… - morogta a szemeit forgatva afiú. Hemrione szája már a füléig ért.
– Ez aranyos… - vigyorogta.
– Szerintem pedig őrült… bár tény, hogy „aranyos” – vágta rá Neville.
– Azt hiszed, ezt el is hiszem? Draco Malfoy csak szórakozik velem, hiszen miért kellenék én neki? Nem vagyok szép, sem valami jó családból való. Beteges vagyok, és ráadásul meddő is, kinek kellene egy ilyen csaj?! – Neville szigorúan nézett a lányra.
– Már bocs, de te nem vagy komplett. Ha te nem vagy szép, akkor senki, a családod pedig úgy jó, ahogy van. A betegséged egy dolog, és aki igazán szeret, az elfogad úgy, ahogy vagy. Nem értem, hogy mit játszod itt a mártírt, de ha Draco nem érdekel, akkor mondd meg neki, hogy szegény srác ki tudja heverni a dolgot az elkövetkezendő tíz évben. Sőt, most azonnal menj oda hozzá, és mondd meg neki – Glory fújtatva felpattant, és szitkozódva elviharzott. Dúlt benne az indulat a hallottak miatt. Mielőbb le akarta zárni a dolgot. Egyenesen a fiú szobájához viharzott, és kicsit sem finoman dörömbölni kezdett az ajtón. Dracónak beletelt egy kis időbe, mire ajtót tudott nyitni, mivel még mindig sokkos volt.
– Glory… - meglepetten tapasztalta hogy szerelme áll az ajtóban. A lány félrelökte a kezét, és beviharzott a szobába.
– Mire jó ez az egész, Draco? Kit akarsz ezzel hülyíteni? – a fiú értetlenül rázta a fejét.
– Nem értem, hogy mire célzol.
– Az ajándékok, és minden egyéb, amivel engem ostromolsz! Hagyd végre abba! Mindketten tudjuk, hogy csak hülyítesz, fejezd be végre. Ha akarod, majd azt mondom, én is megvoltam neked, csak hagyj végre békén! – Draco megkövülten meredt a másikra. Olyan volt, mintha a talaj megnyílna a lábai alatt. Hirtelen szédülni kezdett, és le kellett ülnie. Forgott vele a szoba. Alig tudott levegőt venni, mellkasa egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt. Végül előbukkantak az első könnycseppek is, amik anélkül hullottak a padlóra, hogy akár csak egyet is pislogott volna.
Glory értetlenül nézett a másikra, nem tudta, hogy mi ütött belé. Nem értette a fiú reakcióját, hogy miért támolyog, és ül le. Azon pedig teljesen meglepődött, hogy sírni látja. Végül úgy vélte, ez is a terve része.
– Nálam a krokodilkönnyekkel semmire sem mész… - Draco felpillantott rá, majd elfordította a fejét.
– Menj el, kérlek… - suttogta a padlónak. Glory tétován megmozdult, de nem ment ki.
– Elég a színjátékból… csak ketten vagyunk, előttem nem kell megjátszanod a hősszerelmest – vetette oda a lány. Draco keserűen elmosolyodott.
– Tudod, sokban hasonlítasz az apádra. Te is pontosan olyan kegyetlen tudsz lenni, mint ő, és ugyanolyan elvakult vagy másokkal szemben – morogta az orra alatt.
– Ó, bocs, hogy én nem nyalom be az ámításod, mint más ostoba tyúkok… - sértődött meg a lány.
– Egyetlen lánynak sem udvaroltam még. Senki sem kapott tőlem virágot, csokit, vagy verset. Senkinek nem írtam még egyetlen sort sem. Elég volt csettintenem, és bárkit megkaptam…
– Én vagyok a kivétel – szólt közbe a lány.
– Nem. Mert azok a lányok csak arra kellettek, hogy legyen pár kellemes órám, semmi többre. Tőled viszont komolyan akartam valamit. Azt hittem… azt hittem, hogy én is többet jelentek a számodra puszta barátságnál. Hogy te talán majd átlátsz azon a maskarán, melyet még a családom miatt aggattam magamra, és viselek részben most is. Azt hittem, te ismersz, hogy rájöttél, igazából nem az a gúnyos és beképzelt selyemfiú vagyok, mint aminek mindenki hisz… Nem tagadom, vannak rossz tulajdonságaim, és több csajjal volt dolgom, mint a fél sulinak együttvéve, de képzeld… életemben először van olyan, aki fontosabb saját magamnál. Akiért mindent föladnék, és bármit megtennék. Ha azt kérnéd, most azonnal menjek és szálljak harcba Voldemorttal, megtenném, ha arra kérnél, hogy egy szál alsógatyában álljak ki a griffendél asztalára a vacsora kellős közepén és énekeljek fennhangon, még azt is megtenném, mert te kérnél rá… Glory én beléd szerettem… - Glory egy pillanatnyi fáziskéséssel reagált a dologra.
– Ha tényleg igaz lenne amit most itt előadsz, akkor nem csak beszélnél róla, hanem meg is tennéd… - azzal fogta magát, sarkon fordult, és kivágtatott a szobából, magára hagyva egy igen csak elborult elméjű Malfoyt.
Mikor legközelebb találkozott Hermionéval, a lány már a vacsorához készülődött. Glory dühösen vágta le magát az ágyára.
– Hova rohantál?
– Elmentem Dracóhoz, beolvasni neki, hogy milyen egy képmutató… - ám hirtelen abbahagyta.
– Na és mi volt? – Glory elhúzta a száját.
– Hát, mondtam neki, hogy mást hülyítsen, és ha akarja, mindenkinek azt mondom, hogy én is lefeküdtem vele, így nem sérül a hírneve… erre majdnem összeesett, és még sírt is – ahogy beszélt, hangja egyre halkult.
– Hogy mit csinált? És te mit csináltál?! Glorya Piton, hogy lehetsz ilyen érzéketlen? Én nem kétlem, hogy Dracó tényleg így érez irántad, tudod hogy fájhatott ez neki? Még ha te nem is szereted, lehettél volna finomabb vele – dorgálta meg a másikat.
– Hé! Én vagyok az áldozat, ne engem büntess! – tiltakozott Glory.
– Folytasd, mi volt ezután?
– Hát, mondtam neki, hogy kettesben vagyunk, itt nem kell játszania, erre ő kifakadt, hogy azt hitte, én ismerem őt, és tudom, hogy igazából nem olyan amilyen, és hogy bármit megtenne értem, még Voldemortot is legyőzné ha kell, ha én azt kérném… Persze, én mondtam neki, hogy ha igazán szeretne, nem is kéne kérnem, és kijöttem – fejezte be. Hermione felsóhajtott.
– Jaj, te lány, remélem, Draco ki tudja ezt heverni, és nem rokkan bele… Na, gyere, menjünk enni valamit, mert már éhen veszek…
A december eleji időjárás egyre zordabbá vált. A kastély folyosóin néha átfújó jeges fuvallat mindenkit vacogásra késztetett. Hermione és Glory jó vastagon felöltözve indultak el vacsorázni. Késésben voltak, így egyre sietősebbre vették az iramot. Ahogy beértek, azonnal megpillantották Harryéket, akik már ott vártak rájuk, direkt foglalták nekik a helyet. Hermione aggódva nézett végig az asztalon.
– Hol van Draco? – kérdezett rá végül. Neville vállat vont, de azért válaszolt.
– Délután szabályosan kirohant a kastélyból, gőzöm sincs, mi baja lehetett, azóta nem láttam… - Glory oldalra sandított Hermionéra, aki egyre inkább vádló pillantásokat lövellt felé. Ahogy elkezdtek enni, hirtelen felcsendült valamilyen zene, amit hamarosan a szöveg is követett.
http://www.youtube.com/watch?v=HZBUb0ElnNY
*
Gyengéden szeress
Gyengéden szeress, szeress édes, soha ne engedj elmenni
Te teszed az életemet teljessé, és én annyira szeretlek
*
Ekkor látták meg a bejárai ajtóban a szívecskés alsónadrágban álldogáló és éneklő Draco Malfoyt. A fiú rendíthetetlenül közeledett a Griffendél asztala felé, és énekelt.
*
Gyengéden szeress, szeress igazán, minden álmom valóra váltod
Kedvesem, szeretlek, és mindig szeretni foglak
*
Glory szája tátva maradt, ahogy a fiú fölmászott az asztal tetejére, és őt nézte, miközben énekelt. Draco mégis megtette, ideállt, félretéve a maradék önbecsülését, csak hogy ő higgyen neki. Hát ennyire fontos lennék neki? Vagy ennyire érdekli a hírneve? Ugyan, milyen hírneve lehet egy ilyen akció után? Szeret engem…
*
Gyengéden szeress, szeress sokáig, add nekem a szíved
Hozzá tartozom, és mi soha nem válunk el egymástól
*
Draco továbbra is énekelt, és minden diák csak őt nézte, de a fiút ez nem érdekelte, egyedül az, hogy Glory arcán átsuhant valami, ami leginkább egy szeretetteljes mosolyra hasonlított. A tanári asztalnál mindenki döbbenten figyelte az eseményeket. Minerva félbe akarta szakítani a dolgot, de Albus megakadályozta. Sirius vigyorogva, és némi büszkeséggel figyelte a fiút. Perselus viszont teljesen ledöbbent. Sohasem hitte volna, hogy Draco, akinek mindene a hírneve volt, egyszer megtesz ilyet valakiért. Régen, ha az élete múlt volna rajta, sem tette volna meg. Már csak pár sor volt hátra, így hagyták, hogy a fiú befejezze.
*
Gyengéden szeress, szeress igazán, minden álmom valóra váltod
Kedvesem, szeretlek, és mindig szeretni foglak
*
Ahogy a számnak vége lett, kitört a tapsvihar. A diákok fütyültek és éljeneztek, még a mardekárosok asztalától is jött pár elismerő füttyentés. Harry oldalba bökte Gloryt, hogy talán reagálnia kéne valamit, de a lány csak vigyorogni bírt.
– Glorya Piton… teljesen és menthetetlenül beléd estem… könyörgöm, adj egy esélyt… - könyörgött a lánynak, miközben lemászott az asztalról és megállt a lány előtt. Persze mikor ezeket mondta, rittig néma csönd lett, mintha valaki némító ártást küldött volna az egész teremre. Glory csak lassan állt föl a helyéről, és kilépett a pad elé. Még mindig nem hitte el a dolgot. Őszinte csodálattal, és teljesen meghatódva állt a fiú előtt. A diákok pedig egyre csak azt kántálták: „Adj egy esélyt, adj egy esélyt, adj egy esélyt…” Így aztán Glory tompán bólintott egyet, mire Draco fölkapta és megpörgette. Mindenki éljenzett, és tapsolni kezdtek. De mikor a „csókot” kántáláshoz értek, Perselus megelégelte a dolgot.
– Mr Malfoy, a feltűnési viszketegsége és az igencsak helytelen és alulöltözött megjelenése miatt két hét büntetőmunka… oh, és még valami. Ha meg meri csókolni Ms Pitont, jövőre is ide fog járni… - fenyegetőzött, mire Sirius megcsóválta a fejét.
– Perselus, ez kicsit erős…
– Nem erős, csak józan! Malfoy, menjen és öltözzön fel, vacsora után várom az irodámban – minden asztaltól felszisszentek. Gondolatban már temették is a fiút. Mindenki őszintén gyászolta az utolsó Malfoyt. Mert így már tuti, hogy ő lesz majd az utolsó… Piton senkit sem kímél.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Úgy érzem, ez a fejezet kicsit sablonos lett. De azért az eleje tetszett
Iiiiiigen, de csak azzal tudok védekezni, hogy írói válság... Van egy rahedli fic befejezetlenül a gépemen, de nincs ihletem folytatni őket. Ha pedig nincs ihlet, akkor általában ilyen sabloncucc kerül ki a kezeim közül. Bocsi :S